|
 Egy település polgármester nélkül…
Megjöttünk. Tizenkét órai utazás és munka után
végre
asztalhoz ültem, egy tányér meleg leves és egy pohár bor. Egyszerű
vacsora, de
ahol jártunk ott ez elképzelhetetlen luxus. Furcsa ezt leírni a XXI.
század elején,
de igaz. Az árvíz levonulta után lett igazán katasztrófa sújtotta
terület
Felsőzsolca.
Összedőlt házak, már sírni sem tudó
tulajdonosokkal,
felnyitott tetejű autók, amiknek sár van az utasterében, szőnyegek, és
ruhák
kiteregetve mindenütt. A tegnapi gátak, ma bűzlő homokzsákok csupán, a
tegnapi
vízszörnyeteg, ma vízátfolyás, mely szúnyoglárvák milliárdjait dajkálja
és kész
a fertőző miazmákat a védekezésben megfáradt emberekre zúdítani. Egy
asszony
talicskában tol két üveg vizet, egy kenyeret, és némi lisztet. Vajon
hány ember
mai megélhetése ez? Vajon, ha nem hal éhen, és nem őrül bele a
veszteségbe, ha
nem viszi el a kitörni kész járvány, tud e még szeretettel nézni
falujára, és a
Sajóra, ami lassan kicsiny patakká szelídül?
Vajon, hol a polgármester? Hol vannak a
közmunkások? Ki
szervezi meg a kárenyhítést? Vajon ki tartja most a frontot, mikor én a
levesemet eszem? – ezek a gondolatok kavarognak bennem, míg fáradt
tagjaimat
pihentetve soraimat írom, és kérem:
Segítsenek!!!
Nem nekem. Nem a segélyszervezeteknek, hanem a
bűzös létől
szabadulni vágyó, víz és villany nélkül maradt embereknek. Az
édesanyának, aki
sírva köszönte meg a segély pelenkát, mert két napja már csak kétes
tisztaságú
rongyokba tudta becsavarni kisdedét. Gabinak az elcsigázott civilnek,
aki
polgármester, jegyző, és mindenki más nélkül is menti a falut.
Magunknak segítsünk, mert nem nézhetünk többé
tükörbe ha
veszni hagyjuk embertársaink.
Önöknek nincs orrában a bűz, a TV nem közvetíti az
őrület
határán lévő emberek tekintetét, és nem hallják az önfeladás határán
lévő
emberek keserű szavát. Ülnek a TV előtt, kortyolják sörüket a közel 40
fokban,
ebédelnek, vagy kirándulnak, akárcsak én…
… de közben bűzös lében fortyogó szúnyoglárvák
milliárdjai
készülnek megfosztani egészségüktől, életüktől azokat, akiknek már
semmilyük
sem maradt…
2010. 06. 11.
Bikádi László További fotók itt tekinthetők meg.
|
