|
Árvízsegély, 2010, jún. 22 |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. június 23. szerda, 17:01 |
|
Kedves Barátaink!
 Missziói Központunk immáron az ötödik szállítmányt indította el
Felsőzsolcára.
Úgy érezzük, kezdeményezésünk egyre nagyobb tömegeket szólít meg.
Az elküldött adományok értéke lassan meghaladja a 1.5 millió forintot.
Néhány fotót és pár gondolatot szeretnénk közkinccsé tenni, ha tudjátok
továbbítsátok barátaitoknak!
Atyafiságos köszöntéssel:
Bikádi László Károly
lelkész
és a Pap Gábor Missziói Központ csapata
Jónak lenni jó
Ezt
tanítom a kisfiamnak és hiszek is benne, de oly könnyű
ezt elfelejteni. Most, hogy hetek óta gyűjtjük a
felsőzsolcaiaknak az adományokat, - idegileg, szellemileg, és
testileg fáradtan -, naponta csodák történnek
velünk.
Amikor
a hétköznapok taposómalmában beszélünk
szeretetről, összetartozásról, az elvekről,
melyek formálják életünket, - amikor csupán
szó a szeretet -, az ember elszürkül, nem lesz
rossz, de jó sem. Üres, fásult, jelleg- és
néha jellemtelen. A belső értékek eltűnnek, a
cselekedetekre váltott hit ritka pillanatokra korlátozódik
csupán. Uniformizálódunk, elszürkülünk.
Három
hete mi újra látjuk a csodát. Most, hogy
gondolkozás és mérlegelés nélkül
csak a segítségnyújtásra. Diakóniai
feladatok helyett az adni és segíteni tudásra
összpontosítunk, visszatért életünkbe
az Istentapasztalás.
Tegnap
közölték, hogy az autó, ami a
segélyszállítmányokat vinné még
legalább két hétig munkaképtelen. Öt
perccel később egy budapesti kft kérés nélkül
ajánlotta fel, hogy segít ingyen szállítani.
Pár
napja azon sopánkodtunk, hogy nem tudunk mit adni a
rászorulóknak, nincs senki, aki adna a feleslegéből
azoknak, akiknek mindenük odaveszett. Ma egész délelőtt
hordtuk az adományokat Missziói központunkba. Só,
liszt, cukor, víz, szappan, fertőtlenítő, szekrény,
heverő, dunyha, gáztűzhely, mosógép,
mikrohullámú sütő, ruha, játék,
felsorolni sem lehet.
„Van
Isten!” Újabb 24 m3 segély. Érdemes jót
tenni, mert társakra lelünk általa.
Fáradtan
nézem a meccset, ma is elindítottunk egy teherautót.
A trianoni hiénák szenvednek és Dél-Afrika
csapata példát ad nekik összetartozásból,
csapatszellemből.
Egy
csapatban focizunk Hajmáskériek és
Felsőzsolcaiak. Az élet mérkőzésében
szorongatottaknak mi viszünk reményt és hitet,
kisegítünk, mert hál’ Istennek van miből.
Hátvédek, hátország vagyunk nekik, akik
küzdöttek és harcoltak, legények voltak a
gáton. A víz áttört a kapun, de elvonult,
most összekapaszkodunk együtt építkezünk,
s mi - akik együtt tudtunk sírni - együtt tanulunk
most nevetni is. Nevetni, és meglátni a csodát
egy pohár tiszta vízben, egy nyugodt pillanatban, egy
simogató kézben és az el nem múló
Isteni Gondviselésben.
Ma
boldogan térünk nyugodni, mert tudjuk sokak napját
szépíti meg majd, kézzelfogható
szeretetünk érkezése.
A további képek megtekinthetők a fotógalériában.
|
|
Felsőzsolca, 2010, jún. 14 |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. június 15. kedd, 12:11 |
Kedves Barátaink!
Tegnap délután két újabb teherautónk indult Felsőzsolcára, hogy
segélyszállítmányt vigyen.
Papp Attila testvérünk mellé, most beült Beke G. László újságíró.
Olvassátok el, hogyan látja Ő az felsőzsolcai helyzetet!
http://www.balaton.vehir.hu/cimlap/2010-06-15/arviz_utan_ez_maga_a_foldi_pokol.html
Ha tehetitek, rakjátok ki a cikket honlapjaitokra, és támogassátok
gyűjtőakciónkat!
Atyafiságos köszöntéssel:
Bikádi László Károly
lelkész |
|
Presbiterképzés, Kádárta - beszámoló |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. április 20. kedd, 06:47 |
|
Presbiterképzés,
Kádárta, 2010. március 27.
„A teljes Szentírás
Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a
feddésre, a megjobbításra és az
igazságban való nevelésre, hogy tökéletes
legyen az Isten embere, felkészítve minden jó
cselekedetre” (2Tim 3,16) Ezzel az Igével hívogatta
a tanulni vágyó presbitereket a meghívó,
akik érkeztek is szép számmal a március
végi kádártai presbiterképzésre.
Miután
megtöltöttük a termet, áhitattal indult a
program. Szívünkhöz szólt az Ige: „Teljesen
kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van.
Túlságosan nehéz neked ez, nem tudod egyedül
elvégezni… De szemelj ki a nép közül derék,
istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik
gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket
elöljárókká ezer, száz, ötven
vagy tíz ember fölött.” (2Móz 18)
Wessetzky Szabolcs házigazda lelkipásztor úr
szavai békét, megoldást és bíztatást
adtak a sokszor valóban kimerült, fáradt, sokat
magára vállaló hallgatóságnak.
|
|
Bővebben...
|
|
Presbiterképzés, Hajmáskér, 2010.03.06 |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. március 17. szerda, 12:58 |
|
Közel félszáz
presbiter gyűlt össze a Veszprémi Egyházmegyéből
Hajmáskéren meghallgatni Kenyeressy Károly és
Judák Endre előadását a már lassan
megszokott kisköri presbiterképzés keretében.
A napot Bikádi
László, házigazda lelkipásztor nyitotta
meg. „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta:
Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én
ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” - szólt hozzánk
az áhitatban a napi ige, és a jelenlévők mind,
visszaemlékezhettünk életünk nevezetes
pillanataira, amikor egyenként megszólított
bennünket, presbitereket, lelkipásztorokat, gyülekezeti
munkásokat az Úr, és elküldött
követségében.
Ezúttal Jézus
földi élete volt az első előadás témája,
melyben térképen is nyomon követhettük Jézus
földi pályafutásának állomásait.
A délutáni előadás témája az
volt, hogy milyen gyülekezetépítő hatása
lehet egy ilyen rendezvénynek, mint ez a presbiterképzési
alkalom. Kenyeressy Károly alapos történelmi
kitekintése után Judák Endre előadása
eleven problémákat, közérdekű kérdéseket
feszegetett, és sokszor hagyott a hallgatóságban
mély gondolatokat, érzéseket, indulatokat,
melyek az elkövetkező napokban-hetekben bizonyosan központi
témái lesznek a gyülekezetek életének.
A hajmáskéri
gyülekezet egy tagja, saját versével búcsúztatta
nemrég elhunyt presbiterünket, az asszonyok pedig ebédet,
és finom házi süteményt, pogácsát
készítettek a szeretetvendégséghez.
A nap végén
Kuti Géza esperes kezdte a közös imádságot,
akinek szavait őszinte kérések, hálaadások
sora követte.
Jó volt együtt,
egy napot a mi Urunkra gondolva, Róla beszélve
eltölteni. Jó volt megismerni egymást, találkozni
azokkal, akik munkatársaink, testvéreink az Ő ügyének
szolgálatában.
Várjuk
presbitereinket és tanulni vágyó gyülekezeti
munkatársainkat a következő alkalomra is, mely 2010.
március 27.-én, szombaton Kádártán
kerül megrendezésre. Ezúttal a Tízparancsolat
és a hegyibeszéd kerül majd összevetésre,
délután pedig az iskolai hit- és erkölcstan
oktatás nehézségeiről és jó
példáiról beszélgethetünk Kovács
Dániel, a Pápai Református Gimnázium
igazgatója előadása nyomán.
|
|
|