|
Mielőtt sorozatunk újabb
hitvallási irataival megismerkednénk, Isten iránti hálaadással írom le:
lelkészi közlés szerint az eddig megjelent anyagok is hozzájárultak
ahhoz, hogy az Egervölgyi Református Egyházmegye megalakulásának 50.
évfordulóján, az egri Kálvin Házban július 7-én tartott hálaadó
ünnepségen a közgyűlés elfogadott egy Ünnepi Vallástételt. Ebben 10
pontban szólal meg a hálaadás, a bűnbánat, a múlt-jelen-jövő
együttlátásának, az új missziói feladatok vállalásának evangéliumi
hangja. S mert sorozatunk nem tűz ki más célt maga elé, mint hogy
ösztönzést adjon kisebb-nagyobb egyházi közösségeknek, s talán egyszer
majd a Szentlélek titokzatos belső inspirációja révén egész egyházunk
is, akár kárpát-medencei méretekben kész lesz helyzete átgondolására,
megfogalmazására a tér-idő koordinátái között a Szentírás értelmében és
klasszikus hitvallásaink szellemében. Mert megkerülhetetlennek,
generációs mandátumnak tartom azt, hogy Isten történelmi szabadításának
elmúlt évtizedes eseményei tanulságaként letegyük hitünk vallomását az
utódok asztalára. Ha ez elmarad, bizonyára könnyűnek találtatunk majd a
történelem és az egyház Ura előtt. Ebben az összefüggésben fontosnak
tartom dr. Szűcs Ferenc megállapítását: „A hitvallások történetileg
meghatározottak. Egy bizonyos helyen és időben felel az egyház Ura
kérdésére: „Ti kinek mondotok engem?". Emberi válaszok ezek, melyek
tudatában vannak korlátaiknak. Ugyanakkor mégis felelős döntések az
egyház egy meghatározott történeti helyzetében…Az újabb kori
hitvallásokban a 'Krisztus egyetemes egyházának egyik része' szól a
maga szűkebb történeti helyzetében…". (Idézet: Török-Kocsis-Szűcs,
Dogmatikai prolegomena, Bp. 2000, Lux, 211.o.). Sorozatunk eddigi és
majd megjelenő „hitvallásai" akár illusztrációk is lehetnek a
rendszeres teológus megállapításához. Így olvassuk ezeket!
DÉL-AFRIKAI FEKETE REFORMÁTUSOK SZÖVETSÉGE LITURGIAI HITVALLÁS (1983) - HITVALLÁS (1983)
1981
reformációi ünnepe előtt találkoztak egymással nyolc dél-afrikai fekete
református egyház képviselői, s megalakították szövetségüket, melynek
rövidítése: ABRECSA (=Alliance of Black Reformed Christians in South
Africa). Ekkor határozták el, hogy közösen fogalmazzák meg
hitvallásukat, s egyben felemelik szavukat az akkor még erőteljes faji
diszkrimináció, az állami ideológiaként működő apartheid ellen. 1983
júliusában 20 tagú munkacsoport fogalmazta meg előbb a liturgiai
hitvallást, majd ennek teológiai változatát, a hitvallást. Mindkettő
1984 óta hivatalos használatban van.
LITURGIAI HITVALLÁS (1983)
Vezető: Énekeljük együtt: Atyánk, Istenünk teremt minket embernek és egyesít minket. Gyülekezet: Halleluja, Jézus a mi testvérünk! Vezető: Jézus, Istenünk, áldja meg emberlétünket. Gyülekezet: Halleluja, Krisztus egyháza a mi új közösségünk! Vezető: Szentlélek Istenünk szabaddá tesz az igazi szabadságra. Gyülekezet: Halleluja, országunk szabad lesz!
Vezető: Felkiáltunk ezért Hozzád: Isten népe, ne hidd el, hogy alacsonyabb rendű vagy másoknál. Gyülekezet: Nem hajolunk meg az apartheid és megújuló formái előtt. Vezető: Isten népe, munkálkodjál saját jövődért! Gyülekezet: Arra törekszünk majd, hogy inkább legyünk igazságosak, mint hatalmasok. Vezető: Isten népe, állítsd fel hazádban az igazságosság, a béke és a megbocsátás oszlopait! Gyülekezet: Kivetjük magunk közül a faji, a törzsi, a nemi és az osztálykülönbségek által formált bálványokat.
Vezető: Hiszünk abban: Isten alkotott minden embert, mégpedig a maga képére és hasonlatosságára, egyenlő méltóságban. Gyülekezet: Ezért nem Isten akarata számunkra a faji megkülönböztetés. Vezető: Egyedül Jézus Krisztus Úr felettünk! Gyülekezet: Ezért Krisztus Egyháza ma és holnap az elnyomottak jogainak védelmezője. Vezető: A Szentlélek az, Aki Istennek minden gyermekét egyesíti. Gyülekezet: Elkötelezzük magunkat arra, hogy Istennek egyetlen családjaként lakjuk be ezt a földet.
Vezető: Háborúktól sebzett nemzetünk gyógyulást és talpra állást óhajt: Gyülekezet: feketék és fehérek férfiak és nők szülők és gyermekeik katonák és katonák között csoportok és csoportok tartományok és tartományok között várjuk ennek eljövetelét.
Mindnyájan: „Ime, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé; A régi elmúlt, és íme: új jött létre" (Jel 21,3kk; 2Kor 5,17).
HITVALLÁS (1983)
Hisszük, hogy Istenünk Úr az egész élet felett. Hisszük, hogy a Biblia Istennek Igéje és ez a legfőbb tekintély számunkra, ami az egész élet vezetésére méltó és alkalmas.
Hisszük,
hogy Jézusunk Istennek Fia, aki emberré lett, hogy megmutassa a
világnak, kicsoda valójában Isten és mit tesz Ő ebben a világban. Hisszük, hogy Jézus halála és feltámadása által Isten gyermekeivé lettünk, egymással megbékülhetünk és összetartozunk. Elutasítjuk
azt, hogy emberekként különbözőek vagyunk, sőt inkább valljuk, hogy
Isten Jézusban felragyogtatta emberlétünk szépségét. Ezért hiszünk
abban, hogy együtt élhetünk, osztozhatunk egymás sorsában, egymás
terhét hordozhatjuk. Erre gondolunk, amikor így szólunk: Isten a mi
Atyánk, s mi Őelőtte egyek vagyunk.
Hisszük, hogy Isten népeként
teljesen az Övé vagyunk, s csak Neki tartozunk hűséggel. Ezért hisszük
azt is, hogy családjaként együtt könyöröghetünk Őhozzá, s ezért
elvetjük azt a felfogást, miszerint az Ő akarata lenne, hogy Őt etnikai
csoportokra szakadva magasztaljuk. Elvetjük mindazokat az állami
törvényeket vagy tanításokat, melyek Isten családjának az egységét és
Isten népe emberségét akarják tudatosan megzavarni és megalázni.
Szilárdan valljuk, hogy Atyánk mindnyájunkat nevén szólít és ismer.
Hisszük,
hogy Isten, mennyei Atyánk, a mi oldalunkon áll, s felállítja Országát
ezen a világon. Abban pedig igazság, igazságosság és szeretet lakozik
majd, Istennek, a mi Atyánknak dicsőségére és az Ő népe javára. Ámen.
Válogatás, fordítás, előszó: Dr. Békefy Lajos PhD
(Megjelent a Református Egyház c. hivatalos lapban)
|